Mi történt az alakuló ülésen?

|

2010 október 12-én megalakult a nyolc főre fogyasztott képviselő-testület, mely munkáját előre láthatóan 2014-ig végzi ebben a felállásban.

A megalakulás a "szokásos rendben" zajlott. A képviselők, majd a változás ellen kampányoló, ennek ellenére a település nagyobb hányada szerint újra választott polgármester letették az esküt. Egyetértéssel megválasztották Jászkisér immár két alpolgármesterét is. Ezzel véget is ért az ünnepi ülés.

Az Önök képviselője

|

Tisztelt Jászkiséri Polgárok!

Ezen az oldalon nyomon követhetik Madarász Sándor, a Jobbik önkormányzati képviselőjének az önkormányzatban, valamint a Szociális és a Kulturális Bizottságban végzett munkáját.

Kérjük Önöket, keressék képviselőnket bátran, hiszen munkáját Önökért, Önök érdekében végzi. Ez akkor lehet sikeres és gyümölcsöző, ha ellátják információkkal, segítik tevékenységét!

A változás még várat magára, de dolgozunk érte!

Isten óvja és vezesse Magyarországot!

Adjon az Isten - Szebb jövőt!

Önkormányzati választás eredménye

|

A 2010-es önkorményzati választás eredményeképpen Madarász Sándor - immár második ciklusban -  képviselőként Jászkisér Város Önkormányzatának tagja.

Külön megtiszteltetés, hogy az eddigi tizenhárom képviselői hely immár csak nyolc, így még nehezebbé vált a bekerülés, ám Madarász Sándor ebben a küzdelemben fölényesen  a legtöbb szavazatot kapta.

Kérünk mindenkit, segítse képviselőnk munkáját. keresse bátran panaszával. Minden segítséget, a lehetőségeihez mérten minden támogatást megad, hogy Önök valójában egy élhető, rendezett városban élhessenek.



Medgyesegyházán a helyiek a közbiztonságot érintő problémájukkal nem a rendőrséghez, de nem is az Országos Polgárőr Szövetséghez, hanem a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülethez fordultak.




Újabb, talán minden eddiginél abszurdabb szakaszába lépett a Dörner György direktori kinevezése körüli hisztéria. Brit művészek egy csoportja nyílt levélben gátlástalanul hazudik a Jobbikról is.




Szombaton, a Jobbik évadnyitóján tartja évértékelő beszédét Vona Gábor. A barikad.hu-n, a jobbik.hu-n és a párt alapszervezeti portáljain is élőben kísérheti a rendezvényt.




A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott jobbikos módosító javaslat értelmében mostantól minden budapesti magánszemély licitálhat a fővárosi önkormányzat nyilvános gépjármű-árverésein.




Samu Tamás Gergő, a Jobbik megyei elnöke a bejelentett változtatások után nem látja biztosítottnak a megyei felsőoktatás jövőjét sem.




Január 25-én Komáromba látogatott dr. Saeed Seyed Agaha Banihashemi, az Iráni Iszlám Köztársaság magyarországi nagykövete, aki hazánk több városát is felkereste már.


Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR